Gazdaság
Valami Amerika
A National Instruments Magyarországon
Az első tengerentúli üzemét tíz évvel ezelőtt Debrecenben megnyitott National Instruments hardvergyártásának mára közel a 90 százalékát biztosítja a kálvinista Róma. Az évek óta a legjobb munkahelyek élbolyában szereplő amerikai hardvergyártó sikerességének titkáról a vezérigazgatót, Ábrahám Lászlót kérdeztük.

A gazdasági-technológiai kérdések iránt érdeklődő szakembereknek is érdekes lehet, miért döntött az iparág egyik meghatározó cége az ezredforduló után a magyarországi beruházás mellett. Mi hozta a National Instruments befektetőit éppen Debrecenbe?
Az új gyártóhely kiválasztása már csak azért is sokáig tartott, mert első alkalommal kerestek gyártásra alkalmas telephelyet az Egyesült Államokon kívül. Az ezredforduló környékén már látszott, hogy az austini gyártókapacitás előbb-utóbb kevés lesz. Csúcstechnológiában jártas céghez illően már a nézelődést is szinte tudományos alapossággal készítették elő: Mexikótól kezdve Kínán és Indián keresztül jutottak Kelet-Európába.
A legfontosabb szempont az volt, hogy megfelelő mennyiségű és képzettségű munkaerő álljon rendelkezésre, valamint a beruházás jellege megkövetelte az egyetemek közelségét, az infrastruktúra fejlettségét, a politikai stabilitást és a beruházáshoz kapcsolódó helyi kedvezményeket. Így esett a döntés Magyarországra, azon belül is Debrecenre. A választást visszaigazolta, hogy az ország 2005-ben csatlakozott az Európai Unióhoz, ami további kereskedelmi csatornák megnyílásával járt együtt.
Noha eleinte 400 fős gyártóüzem létrehozásáról volt szó, mára több mint ezer főt foglalkoztatnak. Jelentős kutatás-fejlesztési részleggel, valamint logisztikai és pénzügyi központtal is gyarapodtak. Mi volt 2001-ben az elképzelése a jövőről?
Természetesen én sem láttam, hogy a létszámunk tíz év alatt ezer fölé emelkedik, abban azonban biztos voltam, hogy ha jól dolgozunk, nagyon messzire juthatunk. A sikerhez hozzájárult a National Instruments sajátos vállalati kultúrájának és a mi hozzáállásunknak a szerencsés ötvözete. Sokat tanultunk az amerikaiaktól, nincsenek kőbe vésett szabályok, inkább irányelvek alapján dolgozunk.

A sikeres gyártás mellett kezdettől fogva terveim között szerepelt a kutatás-fejlesztés meghonosítása. Az új részleg egyelőre ötven alkalmazottal működik, igaz, korábban lényegesen nagyobb csoportról álmodtam. De nem vagyok türelmetlen, a legfontosabb, hogy egyre több projektet megszerezzünk. A helyzet hasonlít a tyúk és a tojás problémájára: hogyan lehet megkaparintani egy jó projektet, ha nincs elegendő jól képzett mérnök, illetve miért jönnének ide a jól képzett mérnökök, ha nincs ütős projekt.
A helyi gyártás során magas szintű technológiai feladatokat kell ellátni, legyen szó akár operátorról, akár fejlesztőmérnökről, így alapvető fontosságú az alkalmazottak szakmai felkészültsége. A jelenlegi oktatási rendszer hiányosságai mennyiben okolhatók a projektek – és a szakemberek – elmaradozásáért?
A szakember-utánpótlással kezdetektől sokat küzdöttünk, Debrecen nem a legcsábítóbb helyszín. Hiába vonzó munkahely a National Instruments, a jelentkezők azt is mérlegelik, hogy ha nem jön be a számításuk, nemigen találnak másik megfelelő vállalatot. Az sem segít, hogy sok munkatársunk házastársa nehezen talál jó állást a városban magának.
A legnagyobb kihívás mégis az, hogy a technológia olyan gyorsan fejlődik, hogy az oktatási intézmények nem tudnak lépést tartani. Ezért is vezettük be, hogy már diákoknak is kínálunk munkát. Az egyetemi, illetve a szakközép-iskolai éveik során elkezdünk ismerkedni a leendő utánpótlással, és kölcsönös szimpátia esetén szorosabbra fűzzük a szálakat.
A National Instruments – versenytársaival való összehasonlításban is – jelentős, évről évre növekvő összegeket költ kutatás-fejlesztésre. Milyen technológiai jövőképet dédelget a cég?
A legfontosabb trend az alkatrészek méretének csökkenése, és ezzel ellentétesen a sűrűség növelése. Olyan alkatrészeket kell tudni beforrasztani vagy éppen kicserélni, amelyek akár 1-2 ezer kivezetéssel rendelkeznek. Fontos irány a miniatürizálás: a csipkomponensek mérete már-már a láthatóság határait súrolja, ehhez pedig tudni kell alkalmazkodni. Fontos a másolhatóságot nehezítő integráció, vagyis hogy egy tokba több funkciót integráljanak. Standard alkatrészekből építkezve ugyanis a távol-keleti másolat pillanatok alatt kéznél lenne.
A gyakorlati megoldások terén kiemelkedő például a forrasztási technológiák megújulása. Manapság nem kell az egész felületet lepasztázni vagy hullámforrasztani, hanem úgynevezett szelektív forrasztást lehet végezni. A mérhetőség ugyancsak a technológiai fejlesztés egyik lehetősége. Olyan mérőautomatákat, berendezéseket gyártunk, amelyek racionális sebesség és ár mellett adják a különböző vizsgálatok lehető legnagyobb lefedettségét.
Több mint tíz éve irányítja sikeresen a vállalat egyik legfontosabb gyártóüzemét. Hogyan lehet ösztönözni, hogy ne csak operátori szinten maradjon meg a termelés, hanem egyre több és változatosabb projektet sikerüljön ide hozni?
Minden azon múlik, hogy tudjuk-e bizonyítani a tulajdonosoknak, a vállalat csúcsvezetésének, hogy mire vagyunk képesek. Ha kiderül, hogy jobb hatékonysággal, kisebb selejttel tudunk gyártani, mint az anyacég, biztosan fölfigyelnek ránk, pedig eleinte azt sem akarták elhinni, hogy bizonyos bonyolultság fölött képesek leszünk a ránk bízott feladatokat megoldani.
A cégen belül pedig azt kell hirdetni, hogy a növekedésnek nincs külső korlátja. A kishitűség kiiktatása segíthet bármilyen feladatot megoldani. Kezdettől fogva erre a szemléletre törekedtünk. Nem szerettünk volna tipikus magyar vállalattá válni, ehelyett inkább a jövőben bízó céggé akartuk és akarjuk ma is formálni a munkahelyünket.




